Sok-Sakk-Nappal
Ezek az elsősorban 5-15 éveseknek való napközis táborok Budapest különböző helyszínein.
A napközis turnusok hossza 5 nap (hétfő-péntek).
Létszám: 8-20 gyerek, amelyre 2-3 felnőtt felügyel. A közös programok naponta 8.30-kor kezdődnek, és 16.00 –kor érnek véget. Igény esetén ügyeletet 7.00-tól 17.00-ig megoldjuk.
Étkezés: délelőtt uzsonnát, délután gyümölcsöt eszünk ebédet pedig helyszíntől függően étteremben vagy házhozszállítással oldjuk meg. Ezzel együtt javasolt a gyerekeknek az iskolához hasonlóan itt is naponta egy szendvicset, egy üdítőt csomagolni.
Sakkozás: naponta 2 edzés (1-1 órások, kis illetve nagy csoportban), valamint némi önálló sakkfeladat, és délutánonként a nap zárásaként házi sakkverseny vagy szimultán vagy más közös, verseny jellegű fejtörő feladat.
Versenyző turnus: a versenyzők számára megjelölt (V) turnusokban naponta 3-4 órát is tudás szerinti kis létszámú (3-8 fős) csoportokban, edzéssel töltünk, de ez sem akadályoz meg minket abban, hogy számos izgalmas játékkal, vetélkedővel, kincsvadászattal s más programokkal színesítsünk minden egyes napot! Sőt, kisebb kirándulás is belefér, hiszen sakkozni szabadtéren is lehet! :-)
Kiegészítő programok: közös sportolás, kirándulás, strandlátogatás, közös szórakoztató játékok a tábor helyszínén… a programot a résztvevők életkora, kedve és az időjárás is rugalmasan befolyásolhatják.
Ár: 21.500.- Ft/fő + bérlet, buszjegy szükséges lehet!
Happy Kids English Camp ár: 45.000.- Ft/fő
Kedvezmények (összeadódnak):
Előfoglalás: 2500 Ft + Sakksuli: 2500 Ft + turnus ismétlési kedvezmény járhat (1000-1500 Ft)
testvéreknek fejenként 1000 Ft kedvezmény jár
Turnusok, helyszínek:
| Turnus | időpont | cím | korosztály és szint Kezdő/Haladó/Versenyző |
oktatók |
| Sakk - Vezér 1 | 11.07.04 - 08. | Bp. XIV. Vezér u. 28 / b www.cserepeshaz.hu | 5-15 év K-H | Anna, András |
| Budai Sakkhét 1 - ELMARAD! | 11.07.11 - 07.17. | Bp. XI.Bartók Béla út 37. I. emelet 1. Human Mind | 5-15 év K-H | Laura, |
| Happy Kids English Chess Camp PDF ENG |
11.07.18 - 07.22. | Bp. XII. Fodor u. 36. www.happykids.hu | 4-12 év K-H | Olgi, Zsófi |
| Forró Nyár | 11.07.25 - 07.29. | BEAC, Bp. XI. Bogdánfy u. 10. www.beac.hu | 4-12 év K - H | András, Anita |
| Intenzív Sakkhét | 11.08.15 - 08.19. | Bp. X. Előd u. 1. www.koszi.hu | 5-15 év H -V | Olgi, András |
| Budai Sakkhét 2 | 11.08.15 - 08.19. | Bp. XI.Bartók Béla út 37. I. emelet 1. Human Mind | 5-15 év K-H | Laura, Anita |
| Sakk - Vezér 2 | 11.08.22 - 26. | Bp. XIV. Vezér u. 28 / b www.cserepeshaz.hu | 5-15 év K-H | Anna, Laura |